A tegnapi nap fáradalmai után 8 órás indulást beszéltünk meg, ami végül 1/2 9-et jelentett. Ilyen szerintem se előtte, se azóta nem fordult elő. Ezután kedves osztrák barátunkra bízva magunkat elindultunk utunkra. Háromnegyed óra, egy domb megmászása, és 3 km után vettük észre, hogy egy szép nagy kört írtunk le, és a kiinduló helyre érkeztünk vissza. Martin tudta ezt előre, csak tőlünk felejtette el megkérdezni, a napi 24 km előtt szeretnénk-e várost nézni. Amúgy szép hehyeken jártunk, csak ezeket épp annyira meg tudtuk volna nézni előző nap is. Ezután a sokk után meglátva az első kávézót, nagy kényszert éreztünk, hogy megtartsuk első pihenőnket, amit amúgy 10-12 km után szoktunk. Ma is szép helyeken jártunk, és végre kevesebbet mentünk forgalmas utakon, amit egyre jobban tudunk értékelni. A végére eléggé efáradtunk, és nehezen tettünk meg pár kilomértert, de nagyon kellemes csalódás volt, mikor a város elején megkérdeztünk egy bácsit, merre találjuk az alberguet, és rámutatott egy házra, tőlünk 10m-re:) 

A mindennapos tisztálkodás és mosás után, egy bolt keresésére indultunk, amit hamar meg is találtunk. Igaz a mondás, nem szabad éhesen menni vásárolni, mert sokkal többet hagysz ott, de erre mostanában nem igen tudunk odafigyelni...Másik oldalról viszont ilyenkor a legegyszerűbb ételek is olyan jól esnek, mintha hétfogásos lakomát tálalnának épp fel. Azt hiszem mindenki nevében mondhatom, hogy ezek az étkezések napunk fénypontjai.

Most is találtunk néhány padot, amire gyorsan le is csaptunk, és miután megette mindenki saját kis estebédjét, elosztottuk a (nagyon finom) sárgadinnyénket. (Bálint barackot kapott helyette, elég válogatós...:) Pedig még Mozsinak is ízlett, aki szintén nincs oda érte.

Haza felé (ezlatatt persze az alberguet értem) tartva találtunk netet, így végre kicsit tájékozódhattunk az otthoniakról, és a nagy világ eseményeiről.  

Meglepődtünk, milyen sok ismeretlen zarándok tűnt fel (köztük egy őrült koreiai srác) ezen a szálláson. Ismerőseink mind a Primitivot választották (kivéve Martint), és nem tudtuk, hogyan lettünk megint ennyien. Később megtudtuk a választ, sokan itt, vagy Gijonban kezdték meg útjukat. Ilyenkor mindig büszkeség tölt el, hiszen mondhatjuk, mi már Franciaországban kezdtük:)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.