Ahhoz, hogy jó korán elkezdődjön a pihenés és szieszta, korán oda kellett érni Ribadeoba (ahol elviekben egy szuper albergue vár konyhával és tengerparttal, legalábbis Martin könyve szerint). Így felkeltünk jó korán és ezt a kapitális 13 km-t megpróbáltuk megtenni a lehető legrövidebb időn belül. Az albergue-ben rejlő konyha új aggályokat és izgalmakat keltett, hiszen a lányok ismét akciózhattak, minek után Martin spagettije oda-vissza verte az övéket. Volt mit renoválni tehát a becsületükön. A megérkezéssel együtt rögtön szembesültünk azzal, hogy a szálló azért annyira nem jó, a tengerpart is jó 1 km-re van tőle ezekből pedig arra következtettünk, hogy még egy ilyen precíz német utikönyvnek sem lehet hinni. Mindezek ellenére sok szép emlékkel gazdagodtunk itt is, és ezúttal a dícséretekkel sem kell fukarkodnunk.

Először is Mozsi ezt az utat minden "nyafogás" nélkül megtette és bár a többiek (konkrétan a vicc-killer Sanyi) rászálltak az először még minden bizonnyal vicces "férfiatlan viselkedés-kifejezésre" nem árt, ha megjegyezzük, hogy ez az állítás nem rendelkezett sok alappal. (persze azóta a félresikerült vicc óta Mozsi irgalmatlanul bunkó a cikkíróval, így a kiigazítás nem épp belülről jövő őszinteség eredménye.)

No de vissza a szép dolgokhoz. Érkezés után rendbeszedtük magunkat, utána irány a bolt, majd a három sportkedvelő (Sanyi, Mozsi, Putnoki) megnézte a Forma 1 időmérőt ezalatt a lányok és Bálint bevásároltak az ebédhez, a terv paprikáscsirke volt. No mivel már csorgó nyállal várják a hátam mögött a dícséretet ugorjunk is az ebéd jellemzésére: frenetikus volt. Ez ébresztett minket rá arra mennyire is hiányzik az otthoni konyha és ízek. A pláne ebben az volt, hogy minden segítség nélkül sikerült ilyet alkotni a lányoknak, akiknek dicsfénye legyen elég ennyi sorban. (Martin is el volt ájulva, de ezt tényleg nem szeretném tovább ragozni...) Miután tele volt a hasunk elmentünk az orbitális élvezeteket tartogató strandra, ahol igazi csontig hatoló fájdalomban lehetett részünk mikor bementünk a jéghideg vízbe. Mindezek ellenére mindenki úszott a vízben és tényleg sikerült jól éreznünk magunkat még itt is. A napot esti városnézéssel koronáztuk meg, nagy szerencsénkre épp fesztivál volt a városban ebből két dolog derült ki számunkra: 1 rohadt jó lehet itt végig mulatni egy estét 2. a spanyolok mindezek ellenére hihetetlenül passzívnak mutatkoznak ezen tevékenységen belül (egy spanyol együttest elhallgatva például mi voltunk a leghangosabb nézők, pedig mi aztán tényleg nem értettünk belőle semmit....). Visszatérve a szállásra összepakoltunk a másnapi komolyabb túrára, majd szemünk előtt futott be a világ legrémisztőbb zarándoka (aki talán egy P. Howard könyvből ugrott ki). Mindezen élményekből próbáltunk kedvet és erőt szerezni magunknak az előttünk álló akadályokhoz.