Ismételten korán keltünk, mivel egy 10 ágyas albergueben terveztünk megszállni és Sotoban jóval többen voltunk ennél. Mondhatjuk, hogy versenyt kellett futnunk az ágyakért. A hospitalero előző esti eligazítása alapján nem számíthattunk semmi jóra. Ez nagyon lehangoló volt, mert órási kerülő árán tudtuk csak teljesíteni a légvonalban rövidnek tűnő távot. Mózsi nagy "örömére" ezek a valóságban is így néztek ki és igen megterhelő hegyes-völgyes szakasz volt ez. A sípcsontjáig hatoló fájdalom miatt nem tudott a megszokott tempójában haladni, de hősiesen helytállt a megmérettetésen. Eleinte az N-634a jelzésű úton haladtunk, szerencsére igen csekély volt a forgalom. Miután elértük a tengerpart mellett haladó szakaszt áttérhettünk a füves útra, ami nagyon jól esett az aszfalton meggyötört lábainknak. Azonban egy igen rövid szakaszon legalább háromszor kellett egy-egy folyótorkolat miatt leereszkedni a tengerszintre, majd újra 80-100 méter magaságig visszamászni. Putnoki Petinek egyre jobban felerősödött talpfájdalma. Ezt valószínűleg a rossz lépéseinek köszönheti, a csapatban szinte mindenkinek feltűnt, hogy apró léptekkel halad. Miután szóvá tettem neki néhány kilóméter alatt csodával határos módon meggyógyult.

Az alberguet nagy meglepetésünkre mi értük el először, megérte hát időben elindulni. Egy teljesen üres ház volt ez a város szélén, melynek ajtaja nyitva volt. Ez nekünk magyaroknak meglehetősen furcsa, hiszen ha valaki valamit nyitva felejt, annak hamar lába kél vagy legalább megrongálják... Az eddig látottak alapján ez a vidék mentes az efféle jelenségektől, ami a zarándokoknak van fenntartva azt más nem használja. Sikerült egy 6 ágyas szobát elfoglalnunk, így ismét nyugodt éjszakának nézhettünk elébe. A korai megérkezésünkre való tekintettel mi is tartottunk egy kisebb sziesztát (a spanyolok ezt minden nap elkövetik). Szóba került egy albergue frenchise rendszer létrehozása is Rosalberguer néven... Megpróbáltuk tehát kreatívan tölteni a délutánt.

Mivel olcsó volt a szállásunk ezért úgy döntöttünk, hogy kipróbáljuk a helyi vendéglőben a "menu del dia-t". Martin is velünk tartott és a sok szendvics és joghurt után végre egy rendes főétkezést tarthattunk; salátával/levessel, marhasülttel és sültkrumplival valamint desszerttel (sajttorta/fagylalt/rizspuding) csillapíthattuk étvágyunkat. Az estét Bálintnak köszönhetően egy igen újkeletű játékkal koronáztuk meg. Egy parafadugót kellet (volna) átdobni egy kis lyukon... A játék nem aratott nagy sikert a zarándokok körében, csupán osztrák barátunk csatlakozott hozzánk. Ezalatt átbeszéltük a következő napi menetrendet és meghallgattunk tőle néhány történetet a francia útról. Neki ez már a második zarándoklata. 

De az este ismét gyorsan eljött, mert a következő napot is korán kellett kezdenünk.

A bejegyzés trackback címe:

https://buencamino.blog.hu/api/trackback/id/tr82196428

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása