Az előző esti Msc felvételi (Bálint, Mozsi) megünneplése után még nehezebben ment a felkelés mint ahogy azt megszoktuk.  Egyesek már a zuhanyon is túl voltak míg mások az igazak álmát aludták még. Sanyi a kiabálásunkra, Mozsi meg a fejfájására tért magához. Reggelink az előző nap bevásárolt szokásos bagett volt, ízlés szerint felvágottal vagy hallal. 

Egy újabb erőltetettnek tűnő de számunkra már kisujjunkból kirázott menet után, utolértük Martint aki egy bar megnyitására várt. Itt úgy döntöttünk, hogy mi is megérdemlünk egy kis pihenőt. 20 perc eltetével újra elindultunk. Kb 3 km megtétele után Putnoki rájött, hogy újra elhagyta a vizét, de negyed órával később megpillantottuk megmentőit. Tomás rögtön tudta, nem hagyhatta el más, csak is Peti, innentől együtt haladtunk tovább. Éhségünk már kínzó fájdalommá vált, amikor megpillantottunk egy "kivételesen" hegy tetején álló templomot. Abban bíztunk, hogy annak közelében rábukkannunk egy minimum tesco méretű supermerkadora...de nem így lett. Fent mégis úgy döntöttünk, hogy sziesztázunk egy picit, és összedobtuk amink még volt (Tomás a csokiskekszét, Sanyi az almáját, Andi a szőlőcukrát adta bele a közösbe.) Panni mellesleg mindig éhes, és soha sincs nála semmi kaja (Andi), de ha van akkor is mindig szétosztogatja (Panni), de SOHA sincs:) - (Andi) ... (Panni) Innen még 8 km volt hátra Ribadesellaig. Megkésve bár, de törve nem érkeztünk meg a városba. Első utunk egy óriási, jól felszerelt supermerkado volt (persze mert más nemvolt nyitva a szieszta ideje alatt). Itt mindenki kb 3 napra elegendő ennivalóval szerelkezett fel (ahol vett Panni egy kekszet, amit másnap szétosztogatott, csak Andi épp lekésett róla...) Kiültünk a kikötőbe a sétányt teljes szélességében elfoglalva és elfogyasztottuk ebédünket, a már igencsak megszokott bagettet. Másfél óra pihenő után nekivágtunk az utolsó 5 kmnek. Néhány zarándok, köztük az általunk igen "kedvelt" Kim, az itteni albergueből integetett, hogy sajnos már tele vannak, kénytelen vagyunk továbbmenni...mintha mi alapból nem így terveztük volna. A két Peti a fáradtság és a hőség miatt úgy döntöttek, hogy eltöltenek egy kisebb időt a strandon, de mi már minél hamarabb túl akartunk esni az utolsó etapon. A hátralévő kmket szép komótosan tettük meg, végülis idő és ágyhiányban nem szenvedtünk.

Másfél óra eltelte után megérkeztünk a szállásra. Rögtön a bejelentkezéssel kezdtünk, ahol kiderült, hogy Bálint valahol elhagyta a pénztárcáját, benne a csapat összes pénzével. Bálint kétségbeesett szenvedését egy spanyol tv végig kamerázta, és azzal próbálták enyhíteni fájdalmát, hogy megmutathatta eddig szerzett pecséteit. Kiderült, hogy a két Peti nem feleslegesen maradt lent dőzsingelni, mert így vissza tudtak menni az elhagyott tárcáért a boltba. De még ekkor sem volt felhőtlen az öröm, mivel nem az övét találták. Mi az esélye annak, hogy egy nap két ember hagyja ott ugyanakkor a tárcáját benne ugyanannyi pénzzel??!! Kisebb keresgélés után a pult mögül került elő az elveszettnek hitt vagyonunk.

A nagy ijedtség után keresésükre indultunk a hospitalero által említett magyar társainknak. Fura volt hosszú idő után, hogy valaki ért minket és nem mondhatunk bárkiről bármit.

Nagy közönség előtt az orvosi team (Bálint) komoly műtétet hajtott végre Andi talpán kisebb-nagyobb sikerrel, de sieben sieben alulu (majdnem) minden figyelmét elterelte a fájdalomról..:)

Este felmerült a nagy kérdés: Primitivo vagy marad az északi út. Tomás érmefeldobással bizonyította be nekünk, hogy vele kell mennünk a Primitivon, ebbe bele is törődtünk egészen másnap estig. 

Az ebédből maradt kaját elfogyasztottuk vacsorára, és nyugovóra hajtottuk fejünket.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.