Mozsi meg ki tudja kik írták:

Mielőtt a Camino és egyben életünk legrémesebb napját leírnánk, egy rövid kitérő erejéig vissza kell térnem a legutóbbi szakaszleírásra. Nem lehet ugyanis elsiklani amellett az írói objektivitást teljes mértékben nélkülöző szemléletmód mellett, mely volt annyira ármányos és fondorlatos, hogy életében először, álszent módon önkritikát gyakorolt a elképesztő mennyiségű történetével kapcsolatban, valamint út összes szereplőjét felmagasztalta az egekig csupán azért, hogy ne találjak szövetségest az engem (Mozsi) ért alaptalan vádak kitörlésére. Ténykedését ugyanakkor kénytelen vagyok megbocsájtani annak a borzalomnak fényében, amit a Sebrayo-Gijón szakasz alatt közösen átéltünk. A következő blogbejegyzést együtt írtuk.

Noha minden otthoni illemet és neveltetést, szokást és kényelmet sikerült levetkőznünk az elmúlt napokban, Mozsinak egy dolgot nem sikerült. Természetesen minden sportok sportjáról, a Forma 1-ről van szó. Függetlenül ugyanis attól a körülménytől, hogy a célállomás 37 km-re volt tőlünk, mindenképp el kellett oda jutnia 13.50-ig, hogy még a rajtfelvezetésből se hagyjon ki egy percet sem. Ennek érdekében a két Peti 4.50kor kelt, hogy miután elfogyasztották pazar reggelijüket, majd a víznyomás akadozására hivatkozva megspórolták a mosogatást, elinduljanak a vaksötétben Gijón felé. Az utat és és a sárga nyilakat Mozsi fejlámpájával világítottuk meg, akinek még arra is volt ereje, hogy megvédje (akkor még) jóbarátját egy hajnali kutyatámadástól. Az első 6-7 km ennek köszönhetően nagyon gyorsan a hátunk mögé került, így még hajnali fényeknél értük el a következő várost, Villaviciosát. Az első figyelmeztető jelekkel itt szembesültünk. A Camino ezen szakaszán ugyanis felváltva használják a megszokott sárga nyilakat és a falakra ragasztott kagylót formázó csempéket, melyeknek irányai hivatottak mutatni a helyes utat. A probléma az volt, hogy néha fél méterenként kitették őket, néha háromszáz méteren és öt kereszteződésen át egyet sem gondoltak indokoltnak, néha pedig közvetlenül egymás alá tették ki őket a lelkes asztúriaiak, csakhogy ellentétes irányzékkal. Villaviciosa még nem jelentett akadályt, utána azonban sokkal nagyobb baj történt. Ugyanis egy teljesen félreérthető jelzésnél a két hősies fiú nem kanyarodott le és ez megpecsételte a következő 80 perc sorsát. Barangoltunk a hegyoldalon, mit sem tudva hol járunk, merre találjuk a helyes utat. Úgy véltük -miútán teljesen tiszta sor lett számunkra hogy eltévedtünk - hasznosítjuk a szülőföldön anyatejjel magunkba szívott magyaros fineszt és, ha már egyszer eltévedtünk minek is forduljunk vissza. Lementünk az országútra és meg akartuk kerülni a hegyet. 3-4 km után egy mosolygós néni közölte, hogy Gijonba ezen az úton bizony sose fogunk eljutni, így néhány csúnya, igen csúnya gondolat után visszafordultunk fejünkben egy kérdéssel: Mi a nagyobb gáz? Lekésni a futamot vagy elviselni, hogy a korai kelés ellenére a Bálint vezette csapat megelőz minket? Elhesegetve a kétségeket és kishitűséget a fejünkből olyan túrát kerekítettünk ebből, amit még Hérodotosz is bánhat, hogy nem élt meg. Visszafordultunk és nemcsak megtartottuk előnyünket, hanem még növeltük is. Röpke 23 km után pihentünk meg először. Igen ezt így kell csinálni. A pihenő után tovább borzolták a kedélyeket a követhetetlen nyilak, sokszor csak körbe körbe mentünk. Ráadásul egy bácsi közölte, hogy még 17km Gijon. Na Mozsinál itt pattant el végleg valami. Úgy puffogott végig az úton átkokat szórva szegény asztúriaiak fejére, hogy én is féltem tőle és inkább 2-3 méterre lemaradva követtem. A lábai azóta jobban bírták a gyűrődést (hála barátnője gondoskodó természetének és a flector tapasznak) és megállás nélkül elértünk Gijonba. Ahol a nyilak kersztülvezettek az egész kertvároson, így azok után, hogy hajnal óta teljes erőbedobással meneteltünk, 8 perccel lekéstük a rajtot... Ezek után nem voltunk éppen nyugodtak, de mégiscsak két úriember lévén -és mert olyan fáradtak voltunk, hogy állva elaludtunk volna- nem kerítettünk nagy feneket ennek a történésnek. Megnéztük a futamot és bizony egy futam sem volt ennyire uncsi, de az is biztos, hogy egyik sem esett ennyire jól a lekünknek. Nemsokkal a vége előtt megérkeztek a többiek is a bárba ahol néztük a versenyt. Mint megtudtuk ők sem szórakoztak kevesebbet mint mi.

Kitekintő Sanyi tollából: Mielőtt nyugovóra tértünk volna abban maradtunk, hogy én is a két bátor legényel tartok. Azonban a reggeli sötét és egyben hűvös idő az ágyban marasztalt. Kérdőre is vontak a Primitivo-t választó külföldi barátaink, hogy miért vagyok még a szálláson?!? Mi is szomorúan tapasztaltuk, hogy a mosdóban alig csordogál a víz és Bálint valamilyen furcsa oknál fogva egy vödör vízzel a kezében sétál az illemhely felé... A reggeli virslinek való vizet azért még sikerült összecsepegtetnem, de a mosogatás nálam is elmaradt. Elbúcsúztunk ismételten Tomastól és Mattől, majd nekiláttunk Gijonig tartó útunknak. Andi és Panni Villaviciosáig tartott velünk. Ezalatt Martin lehagyott bennünket, de egy kis bar teraszán ráleltünk Bálinttal. Így hárman utánaeredtünk a két korán kelő zarándoknak. Társalogtunk Bálint sörösüveg gyűjteményéről, az előttünk álló etapról és egy jövendőbeli ausztriai kirándulásról is. Majd elérkeztünk az előző este eldöntött út kereszteződéshez, ahol a Gijon felé mutató kagylót követtük. Őszintén szólva nagyobb élményre számítottam, de csupán egy tatarozás alatt álló ház, két kagyló és egy elágazás fogadott bennünket. Nemsokkal ezután tudtuk meg, hogy a két jómadár elvétette a jelölést (nem a kereszteződésnél), így fokozott figyelemmel követtük a nyilakat és megfogadtuk Martin tanácsait, amit útikönyvéből merített. Egy közel 400 méteres emelkedő után örömmel pillantottuk meg a domb tetejéről Gijon városát és a tengert. A kíméletlen hőség ezen a napon is utolért bennünket, de időközben megtudtuk, hogy lányaink foglaltak nekünk szállást, így lassíthattunk tempónkon.Meg is álltunk Pepito bar-jában egy "bocadillos con chorizzora". Mi káromkodások nélkül, de ugyanazt a tekergős utat bejárva érkeztünk meg az F1 eredményhirdetésére. Mind úgy gondoltuk, hogy a nehezét már letudtuk, de egy végeláthatalanul hosszú bevezető úton keresztül értünk csak be a centrumba. Láthattuk a Sporting Gijon stadionját is, majd a helyi folyót követve a strandig jutottunk, ahol bánatunkra közölték, hogy egy egész tekintélyes méretű öböl lekűzdése vár még ránk a szállásig. Végül sikerült a nagy feladat és több, mint 35 km után egy jót ejtőztünk.

Lévén, hogy Szent Jakab aposotol ünnepén voltunk a városban, így több rendezvényt is megtekinthettünk (légi bemutató, koncertek, néptáncbemutató). De volt egy jelentősebb esemény is e jeles napon. Panni születésének 21-ik esztendejét ünnepelhettük. Ezt egy finom hamburger mellett, majd egy jó hangulatban eltöltött beszélgetéssel egybekötött koccintással ünnepeltük meg. Immáron mindenki 21 esztendős a csapatban!!!

Külön szobáinknak köszönhetően horkolástól mentes környezetben pihenhettük ki magunkat e hossszú, tartalmas vasárnap után.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.