Még mielőtt leírnánk milyen jó volt gyalogolni, szeretnénk egy nagyon fontos dolgot leszögezni. Ha bárki kedvet kapna a mi változó színvonalú blogunk nyomán, hogy elinduljon erre az útra, meg ne próbálja Güamest kihagyni a szállások közül. Na de vissza az elejére. Még előző nap megnéztük, hogy miként is mehetnénk át hajóval Santonára, innen indultunk volna tovább. Este eldőlt, hogy maximum Laredo-ból tudtunk volna hajóval menni, de menetrendünk nem lévén eddigi legjobb barátunkra (lábunkra) szavaztunk. Az út eleje jó volt. kikeveredtünk a városunkból és fájó szívvel veetük tudomásul, hogy két nap erejéig biztosan nem látjuk újra az óceánt. Nagyon jó volt a spanyol városból elkeveredni a vidékig. Igaz eddig is szálltunk meg falvakban, de ami most jött az az igazi vidék, állatokkal, mezőkkel, szántóval. Az első kellemes megállapítás, hogy a falvak sokkal rendezettebbek mint otthon és Bálint is helyes észrevétellel élt miszerint itt nem divat az egymás szájába költözés mint nálunk. Ez utóbbi abból a szempontból biztos jó, hogy nyilván kellemesebb így az élet, viszont a falvak határai egyáltalán nem világosak (kb. Güames előtt 2-3 km-el már azt hittük ott vagyunk). Végül elég nehezen de átvergődtük magunkat a tájékozódás által emelt gáton és megtaláltuk a szállót ahol tisztes vendéglátásban volt részünk. Az albergue állt a főépületből, ami magában foglalta a konyhát, az étkezőt és az emeleti szobát (ennek lesz még jelentősége) ezen kívül volt egy fürdő helység és a zarándokok lakhelyéül szolgáló faházak. A szállás elfoglalása közben és valahol a mosáshoz készülődve lementünk az étkezőbe mert láttunk egy tálat tele gyümölccsel. Ebből mindenki vett, de óvatosan, mert nem hittük, hogy az "ingyenes" (önkéntes) szálláson ez természetesen jár nekünk. Később tudtuk meg, hogy jár. Egy kedves srác meg a barátnője körbájártak mindenkit és szilvát, almát meg narancsot kínáltak, sőt később az igazán finom keksz is előkerült. No ezek után végképp nem hittük hogy a vacsorához bort és két fogást is kapunk. Mindezek mellett nem is az ellátás, hanem a hangulat volt nagyon jó. A vacsora asztalhoz leült hozzánk a blogon már említett pityókás idős úr Publo Lopez. Megtudtuk, hogy látta Puskást és Kubalát játszani és azt is, hogy szereti a bort, méghozzá nagyon. Ez viszont garantálta a jó hangulatot az asztalnál pláne mikor megpróbáltuk magyarul tanítani. Vacsora után jött a dalolás. Meg kell hagyni, hogy errefelé minden idős hölgy mintha az Operából jött volna. Ha a hangjuk szépsége nem is de a hangerő stimmel. Az éneklést félbeszakította egy kis tájékoztató a másnapi utunkkal kapcsolatban, majd ismét jött a zenés mulatság. (Ennek fényét rontotta egy lengyel lány aki állítása szerint imádja a magyar népzenét és nyelvet, bár  ezt nehéz elhinni azután a kornyikálás után amit a hegdűre hajazó hangszerével csapott- dícséretére legyen mondva csak 1 éve tanul rajta és kitartó mert minden állomásra cipeli magával.) Este tizenegy körül sikerült ágyba kerülni. Másnap később keltünk, volt időnk, hiszen nem terveztünk hosszú utat, megreggeliztünk (ami a vacsorához hasonlóan nagyszerű volt) és elindultunk Santander felé.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.